Település:
Fejér megye, Ercsi


Emlékmű


Első világháborús emlékmű

Első világháborús emlékmű Ercsi

 

Az első világháború vagy I. világháború (a második világháború előtt egyszerűen csak világháború„Nagy Háború”

vagy a háború, amely véget vet minden háborúnak) néven illetett háború egy 1914 és 1918 között, négy éven át tartó,

Európából induló globális háború volt, amely összesen több mint 15 millió ember halálát okozta, és amely öldöklő küzdelem

a korabeli gyarmati- és érdekeltségrendszer újrafelosztásával végződött.

A háború közvetlen ürügye a szarajevói merénylet volt, de kitörésének valós okairól ma is vitatkoznak még a történészek.

A hadi események a Szerbia elleni osztrák–magyar hadüzenettel kezdődtek meg. „Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam”

 – mondta I. Ferenc József császár. Bár több hadviselő nemzet katonai vezetése meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával

legyőzheti ellenfeleit, és fél év alatt („Mire a falevelek lehullanak, otthon lesztek, szeretteitek körében” – mondta II. Vilmos)

véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négyévnyi véres küzdelembe torkollott.

 

3.0 (CGBY-SA-3.0)

 

 

 

 

 

HelyiVilága Magazin ajánló

További magazin cikkek »

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

Helyi Programok / események

További helyi programok / események »

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »